Felnőtt és megkomolyodott: megérkezett a Renault Zoe Z. E.
Az R110 ára 8 millió forintnál kezdődik, ennyiért 108 lóerőt és 316 kilométeres hatótávolságot kapunk. Autónkhoz havi 23 ezer forintos részletért bérelhetünk akksit, vagy 3 millió forintért meg is vehetjük.
Tesztautónk most a 9 millió forintos Zoe R135-ös volt, ami a maga 135 lóerőjével igazán jó szórakozást nyújt: 50 km/órára mindössze 3,6 másodperc alatt gyorsul fel, 9,5 másodperc alatt már 100 km/óránál jár, csak a 140 km/órás csúcsot elérve csitul le. 52 kWh-s kapacitású akksija 386 kilométeres hatótávolságot biztosít, így a kis francia hosszabb távokat is tud teljesíteni.
Fő terepe azonban inkább a város, ahol a tisztán elektromos kisautó flottul gördül végig az utcákon, parkolni is könnyedén tudunk vele. A lassításoknál visszanyeri az energiát, B-módban pedig szinte fékezés nélkül jutunk át a csúcsforgalmon is. Aki az átlagemberhez hasonlóan napi 39 kilométernél nem vezet többet, annak hetente egyszer is elegendő tölteni, ráadásul felárért cserébe olyan akku is kapható hozzá, ami a gyorstöltővel 70 perc alatt tölt fel 80 százalékig.
A Zoe három főnek is kényelmes utazást biztosít egy hétvégi kiruccanáshoz. Az út nyugodt és komfortos, de a töltőhelyeket nem árt előre megtervezni hozzá. A csomagok elhelyezése a 338 literes csomagtartóban nem lehet probléma, ez nagyobb tárgyak szállításához a hátsó ülések lenyitásával 1225 literre bővíthető. Modern a pilótafülke és az áfogó biztonsági és asszisztenciás rendszerek is. A Renault Zoe felnőtt, és kiállja a hétköznapok próbáját!