Poligráf, magánnyomozók és az adóügyek
A célravezető megoldás és okos taktika, ha aktívan is próbáljuk bebizonyítani ártatlanságunkat, vagy megcáfolni az adóhatóság által feltárt tényeket, nem csak hátra dőlünk és ölbe tett kézzel várunk, hogy vajon az adóhatóság mit tud ránk bizonyítani.
Szintén nehéz helyzet, amikor az adóhatóság azt állítja egy adóeljárás során, hogy egy adott csalássorozatról tudtam, vagy annak aktív szereplője, megálmodója voltam. Ez ellen nagyon nehéz védekezni, hiszen nemleges tényt (valamiben nem vettem részt, vagy valamiről nem volt tudomásom) nehéz bizonyítani.
A hazugságvizsgáló
Ilyen esetekben jöhet kapóra a poligráf, vagyis a hazugságvizsgáló. Ez elsődlegesen büntetőügyekben használatos, és ott is kizárólag önkéntes alapon, de ennek ellenére jó szolgálatot tehet adóügy esetén is. Ha ugyanis az adóhatóság valamilyen ténynek az ismeretét feltételezi rólunk, akkor egy szakértő kezek által felügyelt önkéntes poligráfos vizsgálat kellő bizonyságul szolgálhat arra, hogy valójában nem tudtunk az adott csalássorozatról, illetve azt nem is mi találtuk ki.
Kétségtelen, hogy bizonytalanságok övezik a poligráfos vizsgálatot. Emiatt azt sem vehetjük biztosra, hogy akár az adóhatóság, akár a bíróság azt egy az egyben bizonyítékként el fogja ismerni. Az viszont biztos, hogy a védekezésünket nagyon jól kiegészítheti, és esetleg arra sarkallhatja az adóhatóságot is, hogy másfele kutakodjon.
A magánnyomozók
Ha nem is a már megkezdett vizsgálatokban, inkább megelőző jelleggel lehet hasznos egy másik eszköz is: a magánnyomozó.
Sok olyan esetet láttunk, amikor az ügyfél nagyon jóhiszeműen próbálja átvilágítani a beszállítóját, ám mivel az eszközrendszere korlátozott, kénytelen a nyilvánosan elérhető információkra, különféle fekete listákra hagyatkozni. Ez ahhoz elég lehet, hogy a megfelelő gondosságot bizonyítsa az adóhatóság irányában, de bizonyos esetekben ennél komolyabb átvilágításra van szükség, esetleg nem is csak adójogi szempontok miatt. Ilyenkor jöhet képbe a magánnyomozó igénybevétele.
A magánnyomozók képesek arra, hogy egy adott személyről vagy személyi körről környezettanulmányt készítsenek, és feltérképezzék az adott személyben vagy személyekben rejlő üzleti kockázatokat még üzletkötés előtt. A nyomozók nem csak a nyilvánosan elérhető információkat elemzik (sokszor több éves rendőrségi múlttal a tarsolyukban), de például arra is képesek és jogosultak, hogy a nyílt utcán figyeljék valakinek a mozgását, vagy épp találkozóit.
Még ha ez a megoldás költségesnek tűnhet elsőre, ám sokszorosan megtérülhet egy kellően jelentős üzletkötést megelőzően, különösen, ha az egy adózási szempontból is kockázatos területet érint.
Adóeljárás, vagy adóper folyik cége ellen? Vegye fel a kapcsolatot tapasztalt adójogász kollégáinkkal!
Weboldal: kopogtatanav.hu
E-mail: info@kopogtatanav.hu
Telefon: +36 1 889 2800